badarságok

Itt az ideje, h lerójjam a felhalmozódott adósságom. DE! Mentségemre szolgál, h bedöglött a lapitopim, amit ex post elneveztem Bubónak (bocs, Dávid), mivel név nélkül mégsem halhat meg. Draugi szerint a mája vitte el, rikvesték szerint alaplap...

Szal most 1 perces néma csend érte

De itt van utódja Bubó BETA 2.0, akivel egyelőre nem vagyunk puszipajtások, de új kapcsolat döcögősen induljon, nemde? Viszont hálistennek ő remekül kijön Bámbival, vagyis egy WACOM Bamboo Fun digitális rajztáblával, és ezek ketten, hát láv! Kapóra is jött h egy a38as bulira kellett plakit terveznem, kipróbáltam, h hárman hogy alkotunk egy csapatot, és asszem, jól vizsgáztunk :)

Ó, és igen a vizsgáim... hát azok szarok lettek, de no TUF, frí hálidély, szal les jours tristes sont derriere moi.

Holnap meg Szantálfa lép fel a Kapcsolat-koncerten, én testben ott leszek :) Vasárnap meg Bori lesz zépében, szal páréj-tájm lesz, emberek!!!

Na ahoj!

Ríhááá mit találtam a fényképek mappában megbújva? A jó öreg mártír George Berger barátunkat, akinek van élete, mamám :) Tudom, hogy nagyon pici, de az eredeti méretű változata elkallódott valahova. A szkennelt változat még megvan, szal majd rekonsruálom egyszer a dolgot (mondjuk, ha véget ért a tetves vizsgaidőszak...). Jah és nem hagyom ilyen lebénult állapotban szegénykém jobb felét :D Fenébe a perspektívákkal. Asszem, még az előző vizsgaidőszakban terveztem el egy hamberger (ne, nem írtam el) megrajzolását, csak aztán az a rétenfutás miatt vhogy elfelejtődött, na de majd most. De most megyek vissza inkább matekozni, ami lassan  afülemen fog kijönni, de ezt dobta a gép. Egyébként csak hogy létállapotomról kicsit árnyaltabb képet adjak megint azt hittem egy teljes napra, hogy esetleg..., aztán kiderült, hogy a nagy francokat.

De álmomban akkor is azt teszek, amit akarok...

Na, először is, nem azért írok évek óta először, mert csökken az oldal látogatottsága :D. (De ha a szentséges malasztos ragyogó gugli hátrébb sorol  a találati listáin akkor grrr...) Azért írok, mert vizsgaidőszak van, is ilyenkor szeretünk mást csinálni, mint ami a kötelességünk lenne. Vagyis a tanulás helyett alternatív megoldásokat keresünk időnk eltöltésére. Na, hát nálam az egyik ilyen a blogírás, a sorozatnézés, rajzolgatás meg kutakodás a gépemen. Ezt épp most találtam:

"Érdekes, hogy a word a hülyeség szó használatakor így méltatlankodik: „Ilyen szót nem illik papírra (képernyőre) vetni!”, de a kurva anyád kifejezést már igencsak rezignáltan fogadja. Tehát a Microsoft Word egy álszent ribanc. Biztos, templomba is jár, de nincs pofája meggyónni, hogy minden másnap félrekúr."

meg aztán ezt is:

"Mindegy, a lényeg az, hogy most könyvet szeretnék írni. Igazit. Lányokról, akik zöld ruhában várnak az állomáson a kedvesükre. Vagy nem is róluk. Hanem magamról. De lehet, h én pont azok a lányok vagyok."

Na hát ezek is az előző vizsgaidőszak alatt születtek :)

Komolyan mondom, h sorozatfüggő lettem. Pedig vár a matek, de P(A)=1, ha A esemény azt jelöli, h ötike leszek matekból :D Mindörökké ÁMEN :)

Jaj, meg elmerülök a gasztronómia rejtelmeiben is ám, fogadok, h én vagyok az egyetlen, aki Abonettből is tud hamburgert csinálni :P na jó, az íz-faktort most figyelmen kívül hagyjuk. 

Ó, Dave Matthews Band - Everyday, azt hallgassátok, mert jó, meg nézzétek meg tecsőn, mert jó a klipje. És ezt nézegessétek : http://monakl.deviantart.com

Most eszembe jutott, hogy második gimiben, mikor a Bánk bánt kellett olvasni (akiről egészen alsós koromig azt hittem, h ő valójában Bánk-Bánk :D), kis városom könyvtárából vettem ki a könyvet, és kitalált idézeteket írogattam a "Jegyzetek"-feliratú felesleges lapokra egy kitalált írónő tollából :D Ő volt Lányi Mona Magdaléna, vagyis lényegében én. Kíváncsi vagyok, vajon megvan-e még a könyv. Az idézetek közül csak egyre emlékszem, talán azért, mert ez volt a legrövidebb:

Ram örül, Ram a farkát csóválja (mert farkas), és jaj, de jó neki, csak induljon be az a szekér, mert már toljuk-toljuk, de a kerekek még kicsit szögletesek. U.J.K.K.R! (ezt csak az illetékes értheti)... De most görnyedjünk a tervezőasztal felé, csillogjon a monitor a szemünkbe (Béla elvtársnak köszönhetően csak a szemünkbe, és nem a szemüvegünkbe), és forogjank az agytekervények.

És most eszembe jutott Draugim, akinek köszönöm, hogy van... És a jóleső érzésnek... I don't wanna wait for our lives to be over. És köszönöm nhimnek és a félórának, hogy tegnap új szót tanultam, remélem még sokszor fogom használni :D És köszönöm Kürthynek, hogy 8 pontot adott, és Gaszinak, hogy még mindig van nekem, a szüleimnek, hogy örülnek nekem, és Andrisnak, hogy messziről integet, és Nojnak hogy tartja bennem a lelkesedést, és Zsének, hogy meg tudjuk beszélni, és Ádámnak sok mindenért, de nem írom le. Meg a vizuális memóriámnak, hogy túlélte a tegnapi napot, és Arankának, mert Aranka, szeretlek; és FatBoy Slimnek, mert inspirál. Meg Supermannek, neki superperk is jár; meg a tintahalnak, hogy ma megehettem (nyugodjék békében), meg a djuicenak, hogy szórakozhatok a szavakkal, meg az Ossiannak, mert nosztalgiázni jó, meg Lindának, hogy még így is szeret, hogy csak néha simizem meg, meg Dávidnak, hogy azért összefutunk a Mikszáthon, meg a drágakövemnek, hogy csillog, és minden Farkasnak, mert... azt szerintem tudják... Asszem ennyi, ha valaki kimaradt, sikítson.

©RAM!DeSiGn

Már hétfőn akartam írni, de nem tudtam. Most sem tudom megfogalmazni ezt az óriási változást. Lényeg, hogy farkas lettem. Igazibb, mint valaha is gondoltam volna. De még mindig nem tudom felfogni. Hétfőn sikonyáltam, most üvöltök. A holdra. De megnézik, tudok-e úszni is, bedobnak a mélyvízbe. Konferenciaszervezés 1 hét alatt. De jó farkas szeretnék lenni, az egyik legjobb, és meg tudom csinálni, mert minden hirtelen értelmet kapott, és most már tényleg leszek valaki. Sírni tudnék a boldogságtól, a másik oldalon viszont... De nem lehet minden tökéletes.

Februárban és márciusban még csak farkasokkal táncoló voltam, most már befogadtak maguk közé.

Köszönöm nekik.

Tudom, tudom, megint van saram, és még csak kifogás se nem van... De nem is kell, zajlik a kis életem, egész nap picsulok... Meg különben is, visszatértem, mint Speak, és aktív Daninak bnője van, passzív Daninak meg szájzára, és ma egy ajándék mellett ültem... De a picsulást visszavonom, ugyanis tegnap Draugival ünnepélyes fogadalmat kötöttünk, h vége a picsulásnak. Nincs szívecskerajzolás, se ábrándozás, nincs célszemély, csak öntudatlan létezés. Unalmasan hangzik? Hát az is, geci uncsi, de ez a nyú lájf program, szal most egy új fejezet nyílik az életünkben. Gondoltuk, nevet is változtatunk, de aztán mégsem. Hát itt állunk most, aztán majd we'll see

Végre vége van a vizsgulásoknak (micsoda alliteráció...heha) Azóta a réten futok. Bár csak egészen kis ideig futhattam... De inkább elmesélem, úgy, ahogy én hallottam. Magamtól. Mert még mindig skizo vagyok ám :D

Szal drága Draugimmal utolsó vizsgánk utáni napon elhatároztuk, hogy elmegyünk picsaprogizni. Fél 11-kor taliztunk Nyugatinál, és életemben először nekem kellett rá várnom, igaz, hogy csak fél percet, szal mégsem akkora dicsőség. Először a GL Outletbe akartunk elmenni, úgyhogy először 6-os vilivel elmentünk Móriczra, aztán 40-es busszal Budaörsre, onnan meg 140-essel Törökbálintra. Minden tök olajozottan ment, minden buszt pont elcsíptünk, az utazás alatt meg idióták voltunk, ugráltunk a busz hátuljában, és élveztük, hogy a göröngyös úton megdob minket a busz. Egy faszi a mögöttünk lévő kocsiban meg kiröhögött, mi meg lebuktunk hogy ne lásson :D Aztán míg odafele azon gondolkodtunk, h mit jelenthet a GL a GL Outletben, odaérve rájöttünk: Geci Lepra. Egy órát sem töltöttünk ott, a baj csak az volt, hogy nem túl gyakran jártak arrafelé buszok, így kb. fél órát ültünk a buszmegben, a semmi közepén, és mivel nem volt ott senki elkezdtünk kiabálni, meg sikítozni, és visszhangosat játszottunk. Ha Marlyam kiabált, én voltam a visszhang, ha én kiabáltam, akkor meg Ő. Aztán egyszercsak megállt egy kocsi, és a vezető bácsi hevesen mutogatott nekünk. El akart vinni. Azt mondta, szálljunk be, elvisz a kanyarig. Csak azt nem tudtuk, hogy melyik kanyarig, szal inkább mondtuk, h "kösszépen, nem, mer minnyá jön a buszunk". És a bácsi még rendesen meg volt sértődve, hogy "nem mentünk el vele".

Aztán nagy nehezen visszajutottunk a civilizációba, és hogy csalódottságunkat ellensúlyozzuk, elmentünk Mammutba, hogy na majd ott vásárolunk. Több mint két órát ténferegtünk úgy, hogy egy kurva boltba se tettük be a lábunkat, csak mekiben voltunk és próbáltunk netezni, de a remek hotspottal gyakorlatilag lehetetlen volt, pedig le akartuk tölteni az end áááááááááááááááááááááj számunkat, amiről kiderült, hogy nem is end ááááááááááááááááááj, hanem nó áááááááááááááááj. Szóval mivel a mammutos bevásárlás is kudarcba fulladt, és úgy döntöttünk, hogy elzúzunk Arénába. Hát ott is elég nagy volt a pangás, meg is jegyeztük csöndben, hogy karácsonykor valahogy többen voltak. Aztán Draugi kitalálta, hogy ő szomi (szomjas), és beugrottunk teszkózni. Ott is elvoltunk egy darabig, napszemüveget próbáltunk, meg egy plüss hógolyóval dobáltunk egymást... aztán jött a nagy ötlet, hogy vegyünk piát és csináljunk full moont. Draugi hihetetlen memóriájának köszönhetően még az arányokat is tudtuk (még a gólyahajón leste el a fortélyt). Közben persze rendes innivalót is vettünk, de az enyémből egyszerűen képtelenség volt inni, így azt ott is hagytuk diszkréten az egyik pad alatt. Aztán elindultunk Gödörbe, mert aznap volt Félóra-koncert is. Csak előbb meg is kellett találni :D Kiszálltunk metróból, megkérdeztünk egy nénit, h hol van az Erzsébet tér. Mondja, hát így ez itt az Erzsébet tér. Jah, akkor kösszépen. Nagyjából megkerültük az egész teret, de aztán megtaláltuk ám a Gödört. Be is mentünk, de a piát eldugtuk Erzsébet téren vmi bokor alá. Aztán később kijöttünk keverni, és még a Jóisten is a segítségünkre volt, mert kibontotta nekünk a pezsgős üveget. És egész jó a lett a full moon, de annyit röhögtünk, meg hangoskodtunk, hogy kicsit magunkra tereltük a figyelmet, így mire újra kimentünk inni, addigra valakik megitták a piánkat. Jó, még volt vmi a doboz alján, de az nem biztoss, hogy pia volt :S A dologban az a legszebb, hogy a potenciális gyanúsítottak ott álltak a Gödör előtt, és nagyon néztek ránk. Hogy rohadnának meg. De legalább a koncert kárpótolt minket, Draugival végigtomboltuk/énekeltük az egészet :D

Aztán másnap meg volt osztálytársaimmal taliztam Tatán, utána meg egyetlen Bellácskám meginvitált magához, és elmentünk kicsit "szórakozni", aminek az lett az eredménye, hogy sikerült belémdiktálni hat sört meg egy jägert. Ennek folyományaként értékeltem, hogy eufemisztikusan szólva "ásítottam egy színeset". A baj csak az volt, hogy az éjszaka folyamán többször is ismétlődött az aktus, és lázas is lettem, szóval egyre inkább hajlottam afelé, hogy itt már nem erről van szó. Reggel hazahozattam magam apuval, de alig vártam, hogy kiszálljak a kocsiból. A parkolóban már olyan szemérmetlenül hánytam, hogy az már botrányos, de ez volt addigra már a hetedik alkalom, nem volt mit titkolnom a világ elől... Szal tegnap egész nap az ágyat nyomtam, és bár rohadt álmos voltam, nem mertem elaludni, mert akárhányszor megébredtem, az volt az első, hogy futnom kellett.

Szóval ennyit a réten futásról...

Jaj, de azért rajzoltam is ám a nagy vizsgaidőszak alatt... :D Annyira nem szürreális, amennyire látszik, ha egyáltalán bárkinek is annak tűnne :D A Félóra zenekar Szerelmes dal c. száma ihlette, közben pedig megtudtam a dalszerzőtől, h nem egészen arról szól a dal, amire én gondoltam, de tudjátok alkotói szabadság :D Wehhö... Ja és bevallom, az Airbust loptam, és ezúton szeretnék elnézést kérni Kunember-Uhu-Dávidtól, hogy nem A-320ast loptam, mert tom, hogy az jobb.

Asszem napok óta kerülöm a blogom. Nehéz elhinni, de a kiber(vagy akiknek csípi a szemét a magyarítás - cyber) térben is vannak olyan helyek, amiket nem szívesen látogatok. Na de most felmerészkedtem, nem tudom, miért. Most olyan Tomas-hangulatom van... ezt nem tudom másképp megfogalmazni. Ja, de milyen Tomas? Hát Kunderáé... a lét elviselhetetlen könnyűsége. Hülye vizsgák rátelepednek az életemre, nem tudok a réten futni, de majd fogok :D meg felfedezni is fogok, meg picsaprogizni Draugimmal. Már kábé a következő hónapot betábláztuk :D

Asszem ez a blog egyre inkább szól magamnak és egyre kevésbé magamról. Olyan introvertált lettem, mint egy magában motyogó autista :D Kicsit szar, hogy mostanában max. sms-ben érintkezem a barátaimmal, egy-két kivételes alkalomtól eltekintve. És mindenkinek csak picsogok, hogy hiányzol, meg ilyenek... Hiányoznak a szeretetfejesek, na jó, Draugitól ma kaptam (L) Persze szebb nap jő majd, és akkor majd újra valaki menyétkéje leszek, megint idióta leszek, és ontom a badarságokat. De most ez a legkevésbé sem megy. Nem tudok úgy dobálózni a hülyeségeimmel, mint a kövekkel.

Van úgy, hogy az embernek nincs elég köve.

Mindenkinek boldog karácsonyt, aki idetéved a blogomra. És komolyan gondolom a jókívánságomat, nem úgy mint a közértben a kiégett eladó picsa, aki fásultan vágja oda a "Kellemes ünnepeket!"-et :D Ha ilyet hallotok akkor jobban teszitek, ha egyik fületeken be, a másikon ki. Hiszek a szó teremtő erejében, de csak ha komolyan gondoljuk. Nekem nem áll érdekemben (nem származik sem gazdasági, se másmilyen hasznom sem), hogy ő jól érezze magát karácsonykor. Illem ide, illem oda, inkább kussolok. Lehet nem vagyok valami filantróp, főleg most a szeretet ünnepén, de lehet hogy így engem is megátogatnak majd az elmúlt, a jelen, és a jövő karácsonyok szellemei, mint szegény Ebenezer Scrooge-ot :D Várom őket szeretettel. De úgysenem jönnek :[ Na sebaj, csak Tim Cratchitnek ne legyen baja...

Azért egészen megszállt a karácsonyi szellem, bár nem úgy, mint októberben... Lehet, megint kéne olvasnom a Mester és Margaritát, vagy megnézni a Szeretni bolondulásigot. Mint valami színházas faszi, aki azt mondta, h nem feltétlenül kell átérezni az érzelmeket a színpadon, nem kell felidegesíteni magam annyira (már ha ez a szerepem), hogy az asztallapon doboljak az ujjaimmal, elég ha dobolok az ujjaimmal az asztallapon, és máris ideges leszek. Lehet, ha én is rájátszom ezekre, akkor megjön az ihlet.

Most asszem, feldíszítem a fánkat, igen, éjjel fél kettőkor...

Múltkor még azon sírtam, hogy nem tudom egy téma köré szervezni az életem... Na akkor kellett volna brutálisan meggyilkolni engem a hármas metró ecseri úti metrómegállójának baltás rémes véreskezű, ámde művészlelkületű - esténként egyébként nájtklubbi mixer-  gyilkosának... Mert most aztán van központi téma... Akartok játszani? Ha akartok, ha nem, ez itt az én birodalmam, itt az van, amit Én akarok. Szal játszani fogunk... wehhö... szal hat betű, igen, vehettek magánhangzót... 6000 az ára... jó, akkor legyen 3000, adok érte egy A-betűt. Tipp? Hogy-hogy még nincs...............................?

Na jó, kezdek skizo lenni picikét... Szóval semmi komoly, csak vizsgaidőszak. De nem mondom ezt olyan könnyedséggel, mint hogy "Ez nem katasztrófa, csak karácsony"... Ne várjatok tőlem mostanában sok mindent, bár az utóbbi időben sem voltam valami aktív, bevallom. Jó lenne rájönni ennek az igazi okára. Jó lenne "átharapni" a valódi problémámat, csak először arra kéne rájönni, hogy mi is lenne az...

Szal egy időre vége a gondtalan egyetemista életnek - pffffffff mintha lenne olyan :S... Pénteken rendeztünk egy bulit Vizsgamentességnek. Jól érezte magát. Mi is. Nem volt ott mindenki, akinek kellett volna, bár valaki már korábban búcsút mondott Vizsgamentességnek, talán túl hamar. Ennek ellenére rég éreztük ilyen jól magunkat, legalábbis Én, meg a többi Énem... na jó, nem, szal jól éreztük magunkat, tánciztunk Draugival, meg srácokkal az örök slágerekre (értsd: Backstreet Boys meg hasonló finomságok), megfogadtuk, hogy Camparit soha többé tisztán, és hogy növeljük a dolog szakralitását bevezettük a p-radar rítusát is bizonyos egyének feltűnésekor. Mindennek az lett az eredménye, hogy két napig nem láttam természetes fényt, és nem ebédeltem :[ (J-mosoly, szerintem Draugi érti...)

Viszlát Vizsgamentesség, hiányozni fogsz. Találkozunk februárban. Légy jó!

Mostanában kicsit hanyagoltam a blogolást, mint egy megunt háziállatot. Pedig nem is az a baj, hogy meguntam volna, bár általában ilyen Márta-jellegű vagyok, tudjátok Heaven Street Sevenék Mártája... "ha jön az igazi azt két nap alatt megunom,/ha kicsit szenvedhetek, nem öl meg az unalom". De tényleg nem untam meg, csak egyszerűen nem tudom, egy téma köré szervezni a napjaim, ami kicsit most olyan bizonytalanságot kelt bennem. Kicsit innovál az életem, és az innováció jellemzői az újdonság, a fogyasztó-orientáltság, meg a bizonytalanság. De talán új, magasabb szinten fogja kielégíteni az igényeimet... de elég a közgazda okoskodásból.

Szóval sok a "talál, nem talál talán, lövöm a nyilakat", aztán néha úgy érzem, hogy célba talál, néha meg, hogy ennél jobban már nem lőhetek mellé. Néha megállok, és az jut eszembe, h rémesen nevetséges vagyok, és megint csak töröm magam. ÉÉÉÉN. Már megint ÉÉÉÉN. De aztán csinálom tovább, és mégis eredményesnek hiszem magam. "Na szóval szeretlek én élet, mert olyan jó vagy hozzám", de ez akkor is olyan "fekete lamour mirr-murr"... Most pont úgy érzem, hogy befelé egy fekvő nyolcas vagyok, és valami meleg egyre bejjebb kúszik. Befelé minden végtelen. Hiába axióma, én hiszek benne. "Szép hely a boldogság, úgy oda vitorláznék", de a picsába csak retúr jegy van, én meg nem akarok visszajönni. De nem is tudom, hogy mit panaszkodok, másfél évig voltam ott. És mégis elégedetlen vagyok. Meg önző... de végül is az ÚJ miatt, ÚJért akarom.

Egyetemre is csak úgy bejárok, ott vagyok, néha még azt sem, kivéve, ha jó okom van rá(:D), hogy ott legyek... de jövőhéttől még azt sem kell, mert kezdődik a vizsgaidőszak. Talán utána majd elrendeződnek a dolgaim. Talán most mindenkinek más a prioritása, és nekem sosem a racionális dolgok az elsődlegesek, pedig irracionálisan nem lehetek közgazdász... Ez is, bassza meg. Mint egy két fejű sárkány harcolok magammal, de ha leharapom az egyik fejem, meghal a másik is (ez nagyon irodalmi lett :D). What is the human being's funniest characteristic? Our contradictoriness - már Coelho bácsi is megmondta. Hát lehet, hogy neki szó fáni, nekem annyira már nem. 

Olyan depis lett ez a bejegyzés, pedig nem vagyok az, csak bizonytalan. Egyébként szinte egész nap szakadunk Draugimmal minden szaron, jó persze, ő most szomcsizik, én meg mondom, h cheer up, meg it's no use, de nem használ. Neki se, nekem sem. De azért vidámkodunk draugival meg többi csopitárssal (L). Szóval nem kell imát mondani értem, néha én se tudom, éppen miért nyígok, mikor valószínűleg nem lenne okom rá... vagy mégis?

Na jó, inkább ordítok egyet: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... Most már kicsit jobb :D Szóval mindenkinek písz, láv, meg az összes ilyen szar...

Most kicsit boldog vagyok, de nem tudom, mennyibe fog kerülni ez a hajóút.

Most hogy egyetemista vagyok, rájöttem, hogy az egyetem valójában egy maréknyi jó ember szabadidőközpontja. Szeretem, amikor unalmasabb előadásokon összebratyizok a mellettem ülővel, és utána is megismerjük egymást a folyosón. Például ott van Matenko/Malenko, az óriási szállóigéjével: Errr... I think the father should... I don't know what he should, but he should; meg ott van a Gizda srác, akitől megkérdeztük, milyen szakos, és odakiabált a csoporttársainak: Srácok, milyen szakra is járunk? Jah, gizdálkodás és menedzsmentre, hát persze. :D. Meg Nhimka, aki betűrte a báli rucim címkéjét, mikor a negyedik pezsgő után, már kicsit kótyakosnak éreztem magam. Meg az infóelőadásos srác, akivel kínunkban már minden szaron röhögtünk. Meg egy infógyaxis srác, aki -mikor megkérdezte a szeminárium vezetőnk, hogy kinek van valami gondja- feltette a kezét, és közölte, h neki valamit kiírt a gépe... hát igen, meglepő :D Meg a mikrós csávó, aki arra a kérdésre, hogy január másodika milyen nap lesz, azt válaszolta, hogy másnap :D És azt srácot se felejtsem ki, akinek angol órákon akkorát szokott kordulni a hasa, hogy legszívesebben megtapsolnám. Meg persze a csopim, hát róluk is lehetne ódákat zengeni... főleg Draugimról, olyan szép Goofy arcot senki sem tud produkálni mint ő.

Persze, ha Draugival minket összeeresztenek, akkor ott kő kövön nem marad. Néha rájövünk, mekkora hülyék vagyunk. Például múlt szerdán. Kálvin térnél az építési területnél ki van írva, hogy "Új világot építünk!". A picsába, mi meg azt hittük, hogy csak a négyes metrót... :D

Draugi&DRaugi Co. már három hónapja zakatol...

Most pedig kedvenc színes festékemhez szólnék. Tudod, Tem/a a féltő báj, a vallomás, a törődés, meg az aggódás, soha nem felejteeeeeeeeem... Na jó, lőjj le, mielőtt énekelni kezdek. Szóval még mindig nem hiszem el, hogy te vagy az, akinek hosszú időn keresztül mindent elmondtam, és mindig te panaszkodtál, hogy nem nyílok meg teljesen még neked se... Öööö, na, most hol is az igazság? Te bújtál valaki más bundájába, mint egy sarki kurva. És hallgattál, és vártál, miközben mindennap eszedbe jutott. Azt hiszem, nem is ismered igazán az én volt Kedvesemet, ő soha sem tett volna ilyet. Nem lecseszés, csak furcsán érzem magam, hogy miközben hozzád szellemileg vonzódtam, hozzá egyre kevésbé, pedig... de ezt te is tudod. Titeket kettőtöket össze kéne gyúrni, mert most két külön testben laktok, akár tetszik, akár nem. De valahol mégis örülök, hogy az vagy, aki. Bár még hogyha néha sok idődbe telt is, hogy azzá legyél, aki. De továbbra is szívesen fogadom minden hozzászólásodat a blogomhoz, és az életemhez is.

De én már színes tintákról álmodom.

Igen, eltaláltad, ezt most neked szól. Neked, mert máshogy nem tudom elmondani. Nem akarom, hogy ez az egész egy nagy köszönöm legyen, inkább csak irogálnék pár dolgot. Például azt, hogy rég voltunk ilyen boldogok, és ez jó, még akkor is, ha az elszakadás boldogít. Tudod, mire is igyunk? Hát akkor... kettőnkre??? :D Igen-igen, és kívánok neked egy vöröset, nagy picsával :) Ja, a tanácsom, amit ígértem: úgy hass mint a szél, láthatatlanul, de most nagy tettekre ne készülj fel. Nem a levegőbe beszélek, ezt egy sen mondta, és a tanácsai mindig beválnak. Tudod, hogy ilyen fellengzős szavakat én nem használok (csak azt, hogy interdiszciplináris :D). De higgy benne, mert tegnap én is tapasztaltam, hogy tudja, miről beszél. Ja egyébként semmi különös. De jó. Szerintem. Nem tudom, hogy Ő is így gondolja-e. Talán... Tudod az életemben jönnek-mennek a hősök. Vagy remélem, hogy most jön egy, és itt marad, most hogy elengedtem egy másikat. Ja, de tényleg, te ezt nem tudhatod, mert nem mondtam el, csak mosolyogtam. De azért jó volt, nem? Mármint az egész. És hiába furcsállja más, elmúlt, mert el kellett múlnia. De a legszebb búcsú volt. Remélem, érted, amiket el akartam mondani.

Na, most aztán tünés te bőregér, Gotham City vár már, meg az angol óra...

Lehet már unjátok, de megint alkottam, vagy inkább módosítottam egy képet. Természetesen magamat, mert mást nincs pofám elcsúnítani (megszépíteni?). Szal itt a kép. Igen ez is elég darkos, sőt, de nekem tetszik, hogy kicsit olyan freskós lett, meg végre egy kép, amin tetszem magamnak :D

Tudjátok, arra jöttem rá, hogy úgy tudom fejleszteni az új tudományágamat (egen, egen, az u-bahnológiát), ha interdiszciplináris kutatásokat végzek (olyan szavakat tudok, hogy ihaj). Például pszichológiait. Tudjátok, ha kettes metróval megyek, mindig idegesebb vagyok, és jobban sietek mint máskor, mikor csak a hármas metróval utazom. Jó egyrészt ez azért van, mert ha a kettessel megyek, akkor rohanok, hogy elérjem  vonatomat :) DE! A másik ok már rajtam kívülálló. Ez pedig nem más, mint azok a számlálók, amik azt mérik, hogy mikor ment el az előző metró. Rohadt idegesítő tud lenni, amikor nem azt látod, hogy már csak két perc és jön a Búvárvonat (nemsokára már a szakzsargont is kifejlesztem :D), hanem azt, hogy két perce ment el. Tök mindegy, hogy fél perc múlva már jön is a következő, akkor is felmegy a pumpa, és ezen még a kedélyjavító City-screen sem tud segíteni...

Most kicsit másról. Tegnap megint "megtalált" egy szekuritimen. Komolyan arra gyanakszom, hogy valaki, aki olvasta az Én meg a szekuritimenek című bejegyzésemet köpött, és most rámszállt az összes zöld öltönyös biztonsági bácsi :D. Szóval az eset... Tegnap megyek suliba elgyötörten, negatív gondolatokkal a fejemben a matek negyedéves, meg sok egyéb miatt, erre megállít az ajtóban egy szekuritimen, és nagyjából olyan te meg mi a f****t keresel itt hanghordozásban megkérdezi, hogy hová megyek, a középsulisoknak rendezett kiállításra. Mondom nem, vizsgázni. Ebbe aztán hamar bele is nyugodott, hál'Istennek. De kábé még huszan mentünk be akkor az ajtón, mégis engem kellett kiszúrnia...

Egyébként engem mindig kiszúrnak az emberek... Ha például önként jelentkezőt kérnek valahova, és senki se akar jelentkezni, akkor már tudom, hogy nekem lesz kiosztva a dolog... Állítólag ez azért van, mert próbálok úgy tenni, mintha én tökre nem lennék ott, tudjátok, a plafont nézem, meg ilyenek.

Még jó, hogy nem kezdek el fütyörészni is.

Ma anyáékkal elmentem "shoppingolni" - ezt a kifejezést ő alkalmazta a vásárlásra - mondván ápoljuk a családi köteléket, úgyis alig dugom haza a képem. (Hogy miért a shoppingolás a legjobb program, azt nem tom.) És hová is mehetnénk máshova ilyen szándékkal, mint a tébányai Tecsó hiper-globálmarkecba (jó, mehetnénk mondjuk a fantasztikus Vértes plázába, de azért anyáék annyira még nem globalizálódtak).

Hát, gyerekek, mennyi csudijó dolgot lehet ottan látni, venni... Lehet 279 HUF-ért olvasó szemüveget venni; meg csókosszájú pelenkásmajmot, ami nyílván zenél is miközben megtölti a pelust tartalommal; elektromos gitárt, aminek a nyakán xilofon van; szőrös, csilli-villi könyvet; leárazott, kicsit 3 éve lejárt tecsó veljú bádi lósönt; a világ összes zenekarának tribute-albumait... folytassam? Szerintem felesleges.

Igazából nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy az egyik könyvespolcon a menedzsment-részlegnél - Közgáz kártékony (jótékony?) hatásai - találtam egy szörnyen érdekes könyvet. Pereljetek be, de akkor sem emlékszem a címére, de Dr. Bőgel György írta, a KFKI Csoport stratégiai tanácsadója, az IT lábjegyzet című blog szerzője. És mi másról is szólhatna a könyv, mint a... persze, hogy a weblogról szól. Számomra hiánypótló a mű (ez elég fontoskodóan hangzik), bár csak gyorsan átlapoztam, mert ha jobban belemerülök tuti, hogy megveszem, de mivel sajnos szegény egyetemista vagyok, ezért vmi kevésbé költséges megoldást fogok keresni a megvásárlására. Ha titeket is érdekel a könyv, akkor még annyit segítségül, hogy a HVG adta ki, több mint valószínű hogy 2007-ben.

Már azért is érdemes volt felfedeznem, mert felfedeztem az IT-lábjegyzetet, és azt is realizáltam, hogy egészen komoly emberek is írhatnak blogot, holott ez számomra eddig paradoxon volt. :D

Ja, és zárásul még egy tecsó-csoda, amit meg is vettünk. Tudjátok, reklámoznak olyan felettébb intelligens légfrissítőket, amik fél óránként gondolnak egyet és telispriccelik a légteret ilyen virágszagú lötyivel. Eddig nagyon szép, meg jó, de képzeljétek el, amikor el vagytok merülve valamiben (ne adj Isten tanultok!) és ez az izé félóránként spriccel egyet, olyan hanggal mintha valaki tüsszentene a hátatok mögött. Garantált téboly, borzongás! Miért nem úgy reklámozzák, hogy "Vegyen AP légfrissítőt, és rémüljön halálra félóránként! AP. A garantált borzongás.".

Szerintem többen vennék meg...

A fenébe is... Találtam egy jó kis tutorial-oldalt a PS-ről, és egész nap nem tanultam semmit. Pedig hétfőn ánglus zéhá, pénteken meg matek negyedéves :S, amitől g***re parázok. És tanulás helyett én mit csinálok? Photoshoppal szórakozom... Na mind1, ennyit a magam ostorozásáról...

Amúgy tök lelkes vagyok! Minél többet tudok meg a ps-ről, annál jobban a rabjává válok :D Ezen a képen egyébként én vagyok elég dehidratált állapotban, olyan Garnier-reklámarc... Egyébként az is igaz, hogy minél több fogást tanulok meg, annál jobban kiábrándulok a plakátokból/reklámokból. Pedig eddig imádtam a jó reklámokat (főleg, ha jó kis zene megy alattuk), de most csak azt nézem, hogy ezt ilyen effekttel csinálták, meg így módosították a színhatást... A plakátokkal is hasonló a helyzet, bár az alapötletekért még mindig nagyon tudok rajongani. Néha örülnék, ha lenne annyi fantáziám, mint a plakáttervezőknek.

De én még kicsi vagyok...

Az elmúlt héten kétszer is támadt egy kis afférom a szekuritimenekkel. Múlt hét szombaton esett meg az első interakció köztem és a biztonsági bácsik között. Történt ugyanis, hogy otthon hagytam a laptopom akksiját, viszont sürgés neteznivalóm volt, és felkerekedtem, hogy elinduljak egy Burger Kingbe netet lejmolni, és mivel tudtam, hogy melyik BK-ban van szabad konnektor, hát egyből azt céloztam meg. Pont üres is volt a konnektor melletti az asztal, ezért leültem, és bekapcsoltam a gépem. Már jó negyedórája ülök ott, és felpillantván látom, hogy Mr. Security igazán elszánt arccal felém tart. Ajjaj - itt már gondoltam, hogy baj lesz, és az is lett.

Mr. S: - Azt legyen szíves kihúzni!

Én: - Rendben, egy pillanat, csak kikapcsolom.

Mr. S: - Megmondtam, hogy húzza ki, a főnök megtiltotta.

És ez a kedves úriember nem várta meg, míg kikapcsolom a gépem, hanem egy elegáns mozdulattal kitépte a vezetéket a falból. Ezek után nagyjából ki lettem dobva. Jó, elismerem, loptam az áramot, de ha "megtiltotta a főnök", akkor a főnöknek annyi esze lehetne, hogy vakdugóval megakadályozza, hogy a magamfajták "garázdálkodjanak". Meg aztán a Wi-fi is ingyenes, és az az árammennyiség, amennyit elhasználtam, nem Las Vegas napi fogyasztásával egyenértékű. Na mind1. Úgy is csomóan vitatkoznának most velem.

A második eset a suliban esett. Tegnap.
Épp egyik csopitársammal vártuk a sorunkat a mikro negyedévesre, és mivel az aulából eltávolították az összes asztalt és széket a jövő heti karrier-napok miatt, ezért a főbejárat előtti lépcsők egyikére ültünk le. Egyszer csak egy szekuritimen kiszól az egyik ajtóból a hátunk mögül:

Mr. S. 2.0: - Segíthetek valamiben?

MI: - Köszönjük, nem.

És folytattuk volna a beszélgetést, ha nem éreztük volna a biztonsági bácsi tekintetét a hátunkon. A 10 másodperces csendet a csopitársam törte meg:

A: - Baj, hogy itt ülünk?

Erre Mr. S. 2.0 kinyögte, hogy igen, de ha nem kérdezünk rá, akkor kábé 20 percig még néztük volna egymást :D No comment.

Hát ennyit rólam meg a kis kalandjaimról :D

Nem tudom, mi van velem, de az elmúlt két napban szörnyű karácsonyi hangulat lett urrá rajtam (vásárlási lázzal egybekötve :D). Na annyira azért nem, hogy fenyőillatot hallucináljak, de reggelente mikor kinézek a borongós égre, folyton a tavalyi karácsony jut eszembe, hogy pl. akkor éppen milyen könyveket olvastam (Bulgakov: A Mester és Margarita, Hemingway: Az öreg halász és a tenger), hol állt a karácsonyfa, milyen szagok voltak meg ilyenek. Szóval az, ami számomra a karácsony esszenciáját jelenti. És ennek nyomán a régi karácsonyok is eszembe jutnak, amikor még a kis családunk együtt díszítette a fát, és vártuk a Jézuskát. Mára ez a szertartás arra degradálódott, hogy apa berakja a tartóba a fát, én meg egyedül, hangsúlyozom EGYEDÜL feldíszítem. Annyira lehangoló, hogy - az elmúlt karácsonyok emlékei alapján - látom magam előtt a gyermekkorom leépülését. Hiányzik, hogy anyáék próbálják elhitetni, hogy itt valóban a Jézuska járt - akiről egyébként szent meggyőződésem volt, hogy valójában a majki vízimalomban lakik, és ott van a játékgyára. Ez a felfogásom pedig abból fakadt, hogy a malomhoz tartozó házat magas, vastag, fehérre meszelt fal vette körül, és a falba vájt, fából készült kapun a névtáblán kívül egy pléh-krisztus volt felcsavarozva. És mivel olvasni még nem tudtam, ezért úgy gondoltam, hogy ott bizony maga a Jézuska lakik. És hát ha már ilyen hatalmas falak mögé rejtőzik a világ szeme elől, biztosan valami titkosat csinál. És én úgy gondoltam, hogy a Jézuskának csak egy titka lehet, hogy hogyan csinálja a játékokat. Láthatjátok, meddig terjedtek bibliai ismereteim... De a fantáziám annál szárnyalóbb volt :D.

Tudom, hogy már nem vagyok ovis, de számomra megszűnt a karácsony szentsége. Sajnos még rendszerváltás előtti gyermek voltam egy amúgy sem túl vallásos, és csak mérsékelten hívő családban. Bár egyik nagymamám roppant vallásos volt, és karácsonyonként mindig nálunk aludt. Tőle kaptam egy gyerekeknek készült képes Bibliát, de azt csak papíralátétnek használtam, ha rajzoltam. Aztán egy idő után inkább adott pénzt anyának, hogy vegyen valamit, aminek örülnék. Visszagondolva, ezzel biztos akaratlanul is megbántottam. De a karácsony, ha erősen megerőltetem magam, akkor sem Jézus születésének napját jelenti számomra.

Tavaly jöttem rá, hogy az idősödő emberek számára a karácsony annyit jelent, hogy még jobban érzik, mennyire egyedül vannak. A szeretet ünnepe? Na, ja. Csak azt elfelejtik az emberek, hogy a létező szeretet ünnepe, nem az elmúlt szereteté. A létező szeretet pedig a mai emberek számára nem Isten szeretét, hanem egy másik isten, a Pénz szeretetét jelenti.

Felróhatjátok, hogy októberben ilyenekről írkálok, de akkor a kertünkben lévő epreinket is marasztaljátok el, amiért most fogták magukat és úgy döntöttek, hogy ők bizony teremni fognak. Úgy látszik ez is jelentős különbség köztem, és az eprek között. Az ő szakrális ünnepük nyáron van, és még mindig annak varázsában élnek; az én szakrális(?) ünnepem télen van, és már annak varázsában élek.

Még 64 nap karácsonyig...

Ma kiélveztem, hogy nincs semmi dolgom, és megalkottam ezt a kutyukát. Photoshop rulez! Jah és szigorúan touchpaddal rajzolt, semmi szkennelés nincs ám benne. :D Enjoy!

Komolyan mondom, hogy nővéremmel rossz hatással vagyunk a szüleinkre. Tesókám kezdte szüleink destrukcióját azzal, hogy szült egy tündérmackó kiskölyköt. Ezt csak tetézte, hogy én is leléptem itthonról, és most kettesben éldegélnek.

Ma jövök haza, és egyből azzal nyit apa, hogy megmutatja melyik üvegből nem szabad inni. Régebben ezek mindig piásüvegek voltak, de asszem abból a korból már kinőttem, hogy csak az ujjamat dughattam bele a likőrbe. Ám ezek egytől egyig zöld üvegek öreg muksókkal a címkéjükön: Ferenc József, Hunyadi János, meg még ki tudja hány halott fószer (de Napóleonnak pl. nyoma sincs). Na mármost a palack-tárlat során kiderült, hogy ezek kérem szépen gyógyvizek, és arról is ki lettem okítva, hogy melyik mire jó. "Ez az emésztésre, ez szív- és érrendszeri problémákra..." Jesszusom! Mi a **** történt itt  távollétemben?

Kedves szüleim életkora, ha összeadjuk sem éri el a százat, és mégis úgy viselkednek, mint akik már nyugdíjasok. Komolyan kezdek félni, hogy ha jövő hétvégén hazajövök, már mamának és papának szólítják egymást, a következő héten pedig anya mamuszban fog kötni az új hintaszékében, apa meg magával fog sakkozni egy parkban olyan idióta sapkával a fején. Én meg majd főzhetem nekik a tejbepapit vagy mittomén.

Jó, nyílván kicsit túllihegem a dolgot, de elég rémisztő ez így.

Mondjuk én mindig úgy képzelem el magam öregként, hogy én leszek az öreg bolond néni, akivel a gyerekeket ijesztgetik, de majd az unokáim tudni fogják, hogy mekkora nagy arc öreglány vagyok.

De ez még kicsit odébb van.

Hazafelé (értsd albiba) a Déliből azt ecseteltem Kedvesemnek, hogy milyen könnyen meg lehet ismerni a 3-as metró vonalán a megállókat. Erre megkérdezte, hogy:

-Azért mert bemondják?

Mondom nem, hanem általában a falak borításáról. Mert Ecserin ilyen márványos, Népligetnél zöld, Nagyvárad téren a lépcsőről, Klinikáknál sárga a falburkolat, Ferenc körút kék, sok narancssárga + 1 citromsárga + 1  piros székkel, Kálvin tér márványos. És mivel Ecseri is meg Kálvin is márványos, ezért az én reggeli utazásaim keretes szerkezetűek :D Micsoda felismerés, sőt nem csak felismerés, ez már maga egy tudományág :) Tényleg, a metrónak miért nincs önálló tudományága? Lehetne mondjuk U-bahnológia, vagyis a metró tana. Szerintem ez teljesen korrekt etimológiailag, bár a német és a latin keveredik, de szerintem akkor is több mint jó. És mivel én találtam ki, én lehetek az első szaktekintély :D Majd írok egy könyvet is és én leszek a metrótudományok első doktora, tuti siker. Ha az a Hubbard megalapította a szcientológiát mint új vallást, én miért ne alapíthatnék egy új tudományágat az U-bahnológiát.

De azért a Közgázt sem hagyom ám ott! Bár azt már most tudom, hogy nem leszek matek demonstrátor az első zéhá tapasztalatait alapul véve :D

De egyébként is, végtére u-bahnológus vagyok!