A szép lányok feje fölé esernyőt tartanak
Elég durva, mivel nem tudom, hol csesztek el, hogy ilyen lettem, de örök hálám ezért. Ebből azonban elég szomorú dolgok következnek a környezetre nézve. Úgy működik ez, hogy először elromlik. Kettőt fordul még, aztán elhallgat, mert szeretünk zabálni, és a böfögésed elnyomja a hangját. Hiába a motorizáció - ami tudatosul, az a jéghegy csúcsa. Bárcsak a Titanic is tudta volna ezt. Meg a Juli is. De Juli nem tudta. Ha látod, ez az arcára van írva, vagy rajzolva, mert lehet, hogy Juli arca analfabéta és egy nagy X van rajta. A természet ellenséges külvilág, védd a természetet, védd meg az X-arcú élőlényeket, mert egyszer szükséged lesz Marylin Monroe-ra, akárhogy is nézzük. Ha ágyból, fekve, akkor is, ha alulról, akkor is. De azért legyél parazita, legyél Gregor, mert az evolúciós fejlődés időtávja nem egyeztethető össze a felgyorsult technikai-társadalmi fejlődéssel. Pedig a hedonizmus jó, Constantinus meg jött a kereszténységgel, X helyett kereszt. És minden szép lett. Hogy lett a jóból szép? Hát ez túlmutat a Közgázon az ELTE-BTK felé.
Megyek is a Múzeum körútra, csövelek egyet a Nemzeti lépcsőjén, aztán tovább-állok. Miután pedig tovább álltam még annál is, amennyit pofával bírok, elmegyek és veszek egy török férfit. De lehet üzbég is, csak legyen szakálla. Ha nem lesz, akkor lealkudok belőle egy ezrest. Vagy elmegyek a modellboltba, és veszek egy vöröset, nagy picsával. Mellbőség nyolcvanöt, kosárméret D, ajak szilikon, arc botox. És viszem haza a hónom alá csapva, mint egy szörfdeszkát, aztán meg lemegyek a partra kipróbálni. A zöld kempingnadrágom nem akarom, hogy vizes legyen, ezért még azelőtt leveszem, hogy a Barbit, az új szörfdeszkámat kipróbálnám. Ráfekszem, és evezek a karjaimmal befelé, de a Barbinak nem tetszik, hogy van valami a szájában. De az ő hibája, hogy az mindig tátva marad, meg Victor Gruené, aki kitalálta a bevásárlóközpontokat.
Amikor felállok a Barbira, az sem tetszik neki, hogy a bal lábammal az arcát taposom. Végre jön a hullám. Kicsit megszeppentem, nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon találkozom majd a saját hullámmal. Ő is meg van kicsit illetődve, félszegen köszön, aztán jön a kínos „hogy vagy?”, de mindketten érezzük a dolog komikumát, és hangosan röhögünk kánonban, D-dúrban. Ő kicsit hamisabb nálam, de egy hullához képest egészen szépen zeng a baritonja. Vagyis az én baritonom. Helyesebben a mi baritonunk.
Rick Caruso (ejtsd: karúszó) bukkan elő a semmiből, és kissé megbotránkozva tekint kettősünkre, főként rám, mivel élő embernek tiszteletlen dolog egy hulla társaságában mutatkoznia. Hullám szomorúan int búcsút, de végszóként odaböki, hogy reméli, még találkozunk. Caruso (ejtsd: karúszó) most már sokkal vidámabb, azért keresett, hogy elújságolja, hogy egy bevásárlóközpontban fog nyaralni. Világ életében ilyen volt ez a Caruso (ejtsd: karúszó), mindig azt hitte, hogy a tengernél is mélyebb egyéniség, de valójában mindig csak a víz színén hánykolódott. Próbálok is menekülni tőle, és arra hivatkozva, hogy a kiskereskedelmi fogyasztás csökken, fogom az én méltánytalanul mellőzött mélabús mellű Barbimat, és elindulok vele a part irányába. De mivel ilyekor harap a banánhal, lassabban haladok. Épp jobbra indexelek, mikor egy apáca a jobbkézszabályt semmibe véve elszelel mellettem a motor-vízi-biciklijével.
Még jó, hogy a zöld kempingnadrágomat a parton hagytam. De látom ám, mire kiérek a vízből, hogy egy német pár sátrat vert a kempinggatyámból, és most a lány ott sikonyál, miközben próbálom visszaszerezni a nadrágomat. A Barbit ledobom a fövenyre, arra gondolok, hogy a német lánynak jobban áll a monokini. A Barbié lehetne egy számmal nagyobb, biztos, nem szorítaná ennyire. Lehet, kevésbé kékült volna el, és akár levegőt is kapna. Törődnöm kéne vele. Felelős vagy azért, amit megszelídítettél.
Egyszer majd rókaprémet csináltatok a Barbiból, akkor legalább hordhatom is, és mindig velem lehet. Csak én és a Barbi, meg egy huszadrendű állás. Talán parkőr leszek, vagy partőr, vigyázom majd, hogy a part a helyén maradjon, mert apálykor mindig előrébb kúszik, dagálykor meg visszahőköl. Hátha egyszer majd úgy gondolja, hogy elfut egészen Európáig, és megnézi az Eiffel-tornyot, meg a firenzei Dávidot, és a múlton mereng. Aztán lehet, hogy egyszer majd a firenzei Dávid sem bírja maradásra, és a pesti János sem, és honvágya lesz, és hazajön hozzám, a partőrhöz. Odasomfordál majd, és várja, hogy megsimogassam. Nyakamban a Barbi fogja meglágyítani a szívem egészen plazmatikus állagúvá, és akkor újra eljön hozzám a hullám, és úgy döntök majd, hogy elmegyek vele, hozzá költözöm.
A Barbi eleinte sírni fog picit, de csak azért, mert megszokta a meleget, és mert hiányom súlyosan lefedi a nemzeti vagyonvesztés fogalmát. De tragédiáról szó sem lehet.
Ez a rövid írásmű - vagy nevezzétek annak, aminek akarjátok - a mai környpol terméke. Kurvára untam, és elkezdtem hülyeségeket írkálni, az első felét egyellőre nem publikálom :D Írás közben próbáltam kiszűrni a külvilágot, de néha azért beszivárgott az óra anyaga is. Mindent leírtam ami eszembe jutott, és az elején látszik, hogy még szabadabb volt az asszociáció, csak az ELTE említésétől kezd körvonalazódni valami történet féle, na jó, tudom, ez a legnagyobb jóindulattal nevezhető csak sztorinak, de az volt a legviccesebb, hogy az utolsó mondat leírása után fogalmam sem volt, hogy mikről rizsáztam 3 oldalon keresztül. A cím meg aztán végképp nem kapcsolódik a sztorihoz. Ez a mondat hazafelé jutott eszembe, mert zuhogott az eső, és egy esernyős csávó húzott el mellettem, és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha jönne valaki, a fejem fölé tartva az esernyőjét, és hazakísérne. Nesze neked nyúlájf. Szóval én élveztem, ti meg a fejeteket fogjátok :D Jah, aki világirodalmi utalásokat fedez fel, és jelzi is, az kap tőlem csokit :P
Attól, hogy nem értenek meg, még nem vagy művész :D
Utolsó kommentek