badarságok

Mostanában kicsit hanyagoltam a blogolást, mint egy megunt háziállatot. Pedig nem is az a baj, hogy meguntam volna, bár általában ilyen Márta-jellegű vagyok, tudjátok Heaven Street Sevenék Mártája... "ha jön az igazi azt két nap alatt megunom,/ha kicsit szenvedhetek, nem öl meg az unalom". De tényleg nem untam meg, csak egyszerűen nem tudom, egy téma köré szervezni a napjaim, ami kicsit most olyan bizonytalanságot kelt bennem. Kicsit innovál az életem, és az innováció jellemzői az újdonság, a fogyasztó-orientáltság, meg a bizonytalanság. De talán új, magasabb szinten fogja kielégíteni az igényeimet... de elég a közgazda okoskodásból.

Szóval sok a "talál, nem talál talán, lövöm a nyilakat", aztán néha úgy érzem, hogy célba talál, néha meg, hogy ennél jobban már nem lőhetek mellé. Néha megállok, és az jut eszembe, h rémesen nevetséges vagyok, és megint csak töröm magam. ÉÉÉÉN. Már megint ÉÉÉÉN. De aztán csinálom tovább, és mégis eredményesnek hiszem magam. "Na szóval szeretlek én élet, mert olyan jó vagy hozzám", de ez akkor is olyan "fekete lamour mirr-murr"... Most pont úgy érzem, hogy befelé egy fekvő nyolcas vagyok, és valami meleg egyre bejjebb kúszik. Befelé minden végtelen. Hiába axióma, én hiszek benne. "Szép hely a boldogság, úgy oda vitorláznék", de a picsába csak retúr jegy van, én meg nem akarok visszajönni. De nem is tudom, hogy mit panaszkodok, másfél évig voltam ott. És mégis elégedetlen vagyok. Meg önző... de végül is az ÚJ miatt, ÚJért akarom.

Egyetemre is csak úgy bejárok, ott vagyok, néha még azt sem, kivéve, ha jó okom van rá(:D), hogy ott legyek... de jövőhéttől még azt sem kell, mert kezdődik a vizsgaidőszak. Talán utána majd elrendeződnek a dolgaim. Talán most mindenkinek más a prioritása, és nekem sosem a racionális dolgok az elsődlegesek, pedig irracionálisan nem lehetek közgazdász... Ez is, bassza meg. Mint egy két fejű sárkány harcolok magammal, de ha leharapom az egyik fejem, meghal a másik is (ez nagyon irodalmi lett :D). What is the human being's funniest characteristic? Our contradictoriness - már Coelho bácsi is megmondta. Hát lehet, hogy neki szó fáni, nekem annyira már nem. 

Olyan depis lett ez a bejegyzés, pedig nem vagyok az, csak bizonytalan. Egyébként szinte egész nap szakadunk Draugimmal minden szaron, jó persze, ő most szomcsizik, én meg mondom, h cheer up, meg it's no use, de nem használ. Neki se, nekem sem. De azért vidámkodunk draugival meg többi csopitárssal (L). Szóval nem kell imát mondani értem, néha én se tudom, éppen miért nyígok, mikor valószínűleg nem lenne okom rá... vagy mégis?

Na jó, inkább ordítok egyet: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... Most már kicsit jobb :D Szóval mindenkinek písz, láv, meg az összes ilyen szar...

Most kicsit boldog vagyok, de nem tudom, mennyibe fog kerülni ez a hajóút.