... hogy blogoltam volna. Ennek azonban egy egyszerű prózai oka van: nincs netem az albiban :( Csak a Sóházban szörföztem egy kicsit, de a sok neptunozó-kurzusfelvevő-kurzuscserélő-aggodalmaskodó-sajnálkozó diák között még bitefightolni is alig volt pofám, nemhogy a weblogommal szórakozni. Az én órarendem egyébként ugyanolyan jó/rossz (megfelelő aláhúzandó), mint a többieké, szóval azt sem szartam ám le :D
Egészen nevetséges dolog egyébként, hogy nagyjából olyan órákat vettem fel, amiket valaki jó szívvel javasolt, utána meg nagyjából ugyanezeket adtam le, mert valaki jó szívvel mást javasolt. Szóval most én sem tudom eldönteni, hogy mi a f*** van. De igazából mind1, szeptember végéig nyitva lesz a NEPTUN.
A pesti közlekedésben meg az a vicces, hogy betéve tudom a 3-as metró megállóit (mégis mit lehet csinálni utazás közben, ha nem a vonal memorizálását?), de tegnap Deák téren jöttem a felszínre (mint valami csatornapatkány), és halovány segédfogalmam sem volt, hol vagyok. Olyan ez, mintha valami szökni vágyó rab lennék, aki memorizálja a börtön alaprajzát, és mire odajut, hogy ezt alkalmaznia kéne, az első kanyarnál azt sem tudja, honnan jött.
A suli viszont kifogástalan, na jó vannak bizonyos emberek, akik szeretnek jó hosszan, oltári érdektelen dolgokról szónokolni, de ehhez ígérem hamar hozzá fogok szokni. De maga az épület tetszik, főleg, hogy teljesen szimmetrikus, ergó sosem tudod, hogy melyik felén tévedsz el :D Lesznek itt még okulásra szolgáló kalandtúráim...!
Új épület este nagyon gányadékul (bocs a szóért) van kivilágítva, de nappal éredemes rácsodálkozni, persze csak mire hármat számolok (1-2-3 HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ-HAAAAAAAA). Az új könyvtár is nagyon korrekt; felsőbbévesek mondták, hogy a régi nagyon szoci volt.
Csopimat változatlanul szeretem, sőt sok olyan emberrel is megbarátkoztam, akiket a táborban figyelmen kívül hagytam. Ezt pedig az délutáni/esti bulájozásoknak köszönhetem. Volt jópipás alma-jäger, Nehru-partos harcipuszi, school clubos gyomor- és hasfájás :S, grinyós borozás, siriusos tea és Mr. X á la Emdzsí & Zágon.
Évnyitó ünnepség is lezajlott pénteken, az egyetemi szenátus összeült, minden napirendi pontot sorra vett, a kórus nagyon szépen énekelt, a Rektor Úr pedig megnyitotta az évet. Most már tényleg Corvinusos diák vagyok.
Utolsó kommentek